Több mint 50 éve a fiatalokkal

Volt egyszer egy EDÜ. 1963-ban született, azóta pedig több mint 50 éve számos fiatal számára nyújtott lehetőséget a tehetségük megmutatására.

Gyula várja a fiatalokat

Békés megye második legnagyobb, fiatalos, vidám és mediterrán hangulatú települése számára fontos a felnövekvő generáció. Nézd meg mi minden vár téged a városban!

Program

Szakmai, szabadidős, verseny, buli, megmérettetés, ismerkedés. Gyere el, állj ki, utána pedig kapcsolj ki Gyulán az EDÜ-n!

EDÜ volt, EDÜ van, EDÜ lesz!

Az Erkel Diákünnepek 2013-ban ünnepelte az ötvenedik születésnapját. Akkor több mint 600 résztvevő és tanár utazott el Gyulára, hogy megméressék magukat a szakmai zsűri előtt, számos kategóriában. Idén, 2015-ben május 29-31. között kerül megrendezésre az EDÜ! A 2 napos kulturális, ifjúsági fesztiválon a középiskolások 15 kategóriában mérhetik össze tudásukat és tehetségüket a neves, szakmai zsűri előtt. A kulturális programok mellett számos szabadidős lehetőségekkel várjuk a fiatalokat és a kísérő, illetve felkészítő pedagógusokat: koncertek, felolvasó estek, kiállítások, civil utca (ahol megannyi civil szervezet jelenik meg), és a lista folyamatosan bővül. Várunk szeretettel minden pedagógust és diákjaikat a XXVI. EDÜ-re, hogy együtt tehessük felejthetetlenné ezt a jubileumi fesztivált. Mert „EDÜ volt, EDÜ van, EDÜ lesz!